Közel 200 esztendeje indult meg az érckutatás a Mátra hegység északkeleti részén, Parádfürdő téségében. Előbb Markhót Ferenc (1718-1796) Heves megyei tisztiorvos ismertette a parádi timsós forrást, mely érces kőzetekből ered. 1780-ban Vörösvár, Fehérkő és Hegyestető nevű hegyekben kezdtek érckutatást és indítottak termelést. A mátrai érckutatás és ércbányászat akkor lendült fel, amikor 1849-ben Recsken, a Baj patak alsó szakaszán és a szomszédos Nagyrézoldalon a felszinen termésréz került elő.

Az első lejegyzett kutatási eredmények a Lahóca hegyről és környékéről 1850 körüliek. A Lahócán az első feltárások a mai Felső- György táró környezetében váltak ismertté. Itt a kovás agyagásványos, szulfidhintéses kibúvásokon az 1852-ben megalakult Parád-Mátrai Bányatársulat kezdte meg a kutató és bányászati munkákat.1862-ben megalakul a Mátrai Bányaegylet, amely kiterjedt bányabeli kutatásokat indított a Lahóca déli részének ismert érctestei környékén. Erre a bányászatra ércfeldolgozó művet, pörkölő és lugzóművet építettek. A nem megfelelő technológia és a gazdasági problémák miatt a bányászkodás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az újabb fellendülés az 1900-as évek elejétől következik be. A Parádi Bányatársulat műveli időszakosan a lelőhelyeket. 1925-ben felfedezik a kékpalához kapcsolódó, aranyban gazdag pirites érctesteket,  majd megkezdik a korszerű flotáló üzem beruházását. 1926 végén a kincstár megvásárolja a bányát. A bányabeli kutatásokkal egy időben  a kincstár a felszíni földtani munkák területén is előre lép. A háborús időszak alatt az érckészletek lecsökkennek, a termelés leáll, és 1951-ben indul újra. A Lahócában ezt követően 1979-ig folyamatos volt a bányászat, amely már állami támogatással termelt. 1979-ben a „régi" bánya bezárt. Újabb nemesfémérc kutatás történt 1991-1997 között, amely az arany világpiaci árának nagyarányú csökkenése miatt félbemaradt, a megvalósíthatósági tanulmányok ellenére is.

A lahócai bánya történetével 1850-től 1945-ig részletesen foglalkozik Pollner Jenő, aki háromrészes monográfiát írt „ A Recsk környéki bányászat és ércfeldolgozás 1850-1945." címmel.

A Lahóca bánya megkutatott készletének kifogyása előtt megkezdődött a terület földtani továbbkutatása, általában 1000-1200 m mély külszíni fúrásokkal. 1967-ben ismerték fel az un. hintett porfiros ércesedést, amely meggyorsította a külszini kutatásokat.

1970-ben elkezdték az I-es aknát, majd 1974-ben a II-es aknát mélyíteni, ezzel kezdetét vette a magyar bányászat történetének egyik legnagyobb léptékű munkája.

A két aknát később két szinten vágattal kötötték össze. Az egyiket a felszintől számított 900 m szinten a porfiros rézérc , a másikat az 1100 m szinten a szkarnos érc feltárására illetve kutatására szánták. Az összekötő szintes vágatrendszer tette lehetővé a legyezőkben fúrt bányabeli kutatófúrások kivitelezését. 1986-ig 87,5 km fúrás mélyült (550 db), melynek feldolgozása alapján számították az ércvagyont. Az érc hasznosításával kapcsolatban sok ércdúsítási kisérletet végeztek, sok tanulmány készült a környezetvédelem, vízgazdálkodás és más, a termelési viszonyokat érintő minden kérdésben.

A sok elképzelés ellenére a mélyszinti ércesedés termelőüzemmé fejlesztése nem vált valóra.

1998-ban megszületett az ÁPV Rt döntése a mélyszinti bánya vízelárasztással való szüneteltetéséről.

1999 novemberében a bányaüzem vízemelő rendszere leállt.2000-ben elkészült a recski kutatások záró, összefoglaló jelentése, amely alapja lehet egy újrakezdésnek. Ha ma gazdasági okok miatt ez a lelőhely nem is került kiaknázásra, de reményeink szerint az utókor számára hasznosíthatóvá válik.

Szivattyúház